Kizárólag regisztrált felhasználók küldhetnek üzenetet!
Nagy meglepetés, hogy mostanában szinte minden héten jelenik meg új történet a Széthasított Szűz fogadóból. Ezúttal megtudhatjuk, mi lett a favágókkal és a halászokkal, akiket néhány epizóddal korábban erőszakkal besoroztak és elhurcoltak otthonaikból - illetve a Széhasított Szűz fogadóból.
Újabb történettel jutalmazták a Gothic 4 játék hűséges - és kiéhezett - rajongóit. E történetben Murdra nem mutatja meg új oldalát, hanem megmarad a régi önmagának. Sok érdekes dolog ezúttal nem történik, hiszen az emberek többsége a háborúban harcol, a Széthasított Szűz fogadó kong az ürességtől. Azért érdemes beleolvasni, ha másért nem, hát időtöltés gyanánt.
Az ArcaniA - Gothic4 október 12-én kerül a boltokba. A JoWooD ma hivatalosan is bejelentette, mely másolásvédelmi eszközt fogják használni. Ez a SecuROM lesz és a JoWooD a felhasználást a következőképpen körvonalazta:
Az ArcaniA - Gothic 4 játék végtelen számú PC-re telepíthető és csak egyszer kell aktiválni az Internet segítségével. Egyszerre akár három PC-n is lehet vele játszani, valamint nem szükséges hozzá sem az eredeti lemez, sem pedig folyamatos internet kapcsolat. A használt PC-k közti egyszerű licensz átadás maximális rugalmasságot biztosít a vásárlók számára.
Hans Jörg Knabel megpróbálja behozni a lemaradást! Igen, újabb történettel kedveskedett a Gothic sorozat rajongóinak és az ArcaniA: Gothic 4 játék várományosainak. Most megtudhatjuk, mi lett egyik nagy kedvencünk, Lester sorsa, akit elhurcoltak "önkéntesnek", és néhány elejtett szóból megsejthetjük a jövőt - na persze, igen halványan csupán.
Hans Jörg Knabel a lovak közé csapott, s most megpróbálja bepótolni, amit hónapok óta elhanyagoltak... Újabb részt olvashatunk a Széthasított Szűz fogadóban történt eseményekről. Ezúttal kissé furcsa a történet, mert ott kezdődik, ahol az előző abbamaradt, de nincs vége. Mondhatni: folytatásért kiált! S joggal, hiszen ez a történetnek csupán az "1. része".
Hans Jörg Knabel ezúttal igazán kitett magáért! A Széthasított Szűzben régi ismerősökkel találkozhatunk, valamint egy izgalmas összecsapásnak lehetünk tanúi. Jókedv, nevetés és szitkozódás...
Úgy gondolom, hogy az oldalon én vagyok az egyik legnagyobb rajongója a játéknak, így elfogultan beszélek a programról, de véleményem szerint az a világ amelyet a Piranha Bytes teremt, vagy teremtett élő, s lélegző! Egyedi hangulatú, szavakba nem is önthető az-az érzés, mikor az ember egy Piranha Byes által fejlesztett programmal játszik. Egyedi, ez a jó szó rá, egyedi...
Oldalainkat 29 vendég és 0 tag böngészi