17. rész: Ki a hibás?

- Bah - sziszegte Murdra, miközben a parazsat szurkálta a piszkavassal. A kandalló előtt állt a konyhában, távol az ivóban tartózkodó vendégektől. Érezte, hogy a háta mögött összesúgnak. Murdra biztos volt benne, hogy őt bámulják, vagy legalábbis odavetnek rá egy-egy lapos pillantást. Engemet hibáztatnak - gondolta. Engemet! Küzdött az indulat ellen, hogy odalépjen a pulthoz és rácsapjon a vassal, ezért inkább a mérgesen döfködte tovább a parazsat.
Hogy lehetne mán ez a felfordulás az én hibám?
Talán ő volt a felelős azért a földcsuszamlásért, ami elzárta az utat a mocsárvidék felé? Ő hívta meg az útonállókat, hogy elbarikádozzák a hidat Stewark felé?
Murdra mérgesen megrázta a fejét.
De a favágók - háborgott magában. - Azokat aztán lehet hibáztatni! Olyan részegre itták magukat, hogy csetepatét kezdeményeztek, amikor a brigantik kirúgták őket a kunyhóikból a hídná', a nyomorult kutyák! Ha nem lettek vón' olyan részegek, a híd még mindég nyitva lenne és a Szűz nem vón' elvágva mindentül!
Murdra a földre dobta a piszkavasat és a pulthoz trappolt, haragosan bámulva a favágókra, akik az ivó másik végében lévő asztalnál ültek. Erre ők elfordultak.
Ha - gondolta Murdra. - Bűntudatuk van, a fajankóknak!

Mégis ők voltak azok, akik mindenegyes utazónak elmondták, akik ott ragadtak a Széthasított Szűzben, hogy Murdra a hibás, mert a banditák őmiatta barikádozták el a hidat - mert meg akarják kopasztani. Hát Murdra hibája volt, hogy a vezetőjük egykor istállós fiúként dolgozott neki? Még csak a nevére sem emlékszik. Biztosan akkor történt, amikor az asszony elkapta a pillantását a hídnál, hogy egy rég elfeledett emlék a felszínre tört. Mihaszna volt, az bizony, a kutya! Erre emlékezett. De hogy miért akarta őt tönkretenni? Ennek semmi értelme nem volt. Murdra semmit se csinált. Semmit se! Beismeri: kirúgta őt a Szűzből és rendesen leszidta, mert lusta volt és goromba a vendégekkel. De hát mi mást tehet az ember egy ilyen semmirekellővel? "Nem kellett volna folyton az övvel ütlegelni őtet a vendégek előtt." - mondta Grengar széles, önelégült vigyorral. De hát milyen épeszű ember barikádoz el egy hidat egy kis verés miatt? És tönkretenni egy szegény asszonyt - egy özvegyet - csak ennyi miatt? Ha ez lenne a megfelelő mód, hogy visszavágjon valaki a verésért, akkor Murdrának háromszorosan kellett volna tönkretennie a saját anyját.
A pult mellé köpött.
Nem csak a favágók voltak hibásak. A Széthasított Szűzben rekedt utazók is megtették a maguk részét, hogy tarthatatlanná váljék a helyzet. A favágók az utazók segítségével megpróbáltak visszavágni és felszabadítani a hidat, de az utazók megtagadták a segítséget, mondván, hogy a bárónak kellene erősítést küldenie. Csakhogy az erősítés nem jött, most meg már túl késő megtámadni az útonállókat; jó hasznát vették a favágók rönkfáinak és építettek belőlük egy paliszádot. Meg kéne fojtani, az egész bagázst - gondolta Murdra. Az ivó ajtaja nyikorogva kinyílt.
- Már csak ez hiányzott - sziszegte Murdra. Grengar!
Nem Grengar volt. Murdra hátán végigfutott a hideg.
- Az nem lehet! - zihálta, meglepett kiáltások hangzottak fel az egész ivóban. Murdra idegesen tapogatózott a pult alatt a férje falábának megnyugtató érintésére vágyva.
Lorn nem figyelt a kiabálásra. Egyenesen Murdrához ment. Szemei összeszűkültek a dühtől.
- Kövess - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
Murdra bólintott és még egyszer utoljára megpaskolta Belgor csiszolt fáját. Lorn megragadta a karját és átvonszolta a konyhán, ki az ajtón.
- Mit műveltél? - rácsapott az ajtóra, mire az bevágódott.
- Én? - morogta Murdra, s keresztbe fonta karját mellkasa előtt. - Én nem csiná'tam semmit se!
- Eladtad a csónakjainkat. A mi csónakjainkat!
- Így szólt az alku!
- Alku? - Lorn csaknem megfulladt a szótól. Egy szívdobbanásnyi ideig Murdra azt hitte, a férfi megüti, de ehelyett összeszorította a fogát és vett egy mély lélegzetet. - Liesela azt mondta nekem, hogy te csak akkor adod el a csónakokat, ha nem térünk vissza a háborúból.
- Azt hallottam, meghaltál - felelte Murdra. - A fiú az egységedből azt mondta, és Grengar is azt mondta.
- Várhattál volna, míg a háború véget ér - dörmögte Lorn.
- A halott az halott - sziszegte Murdra. - Mire vártam vóna?
- Nem vagyok halott - vágott vissza Lorn. - Hiulad nem halt meg és Henk se halt meg.
- De hogyan sikerült...?
- A táborunk egy barlang bejárata előtt volt - kezdte Lorn. - Amikor beláttuk, hogy semmi esélyünk, belöktem Hiuladot és Henket a barlangba. Elrejtőztünk a barlang mélyén, és lefoglaltuk üldözőinket, amíg Gawaan nagyúr és a lovagjai visszaverték a paladinokat. Így éltük túl az egészet.

Sanda gyanú ébredt Murdrában.
- Azt mondják, Dartan és a banditái dezertőrök - mondta. - Velük jötté'?
Lorn megrázta fejét.
- Akkó hogy jutottá' ide? A híd napok óta le van zárva.
- Átküzdöttük magunkat Stewarkig - mondta Lorn. - Egy barát hozott el minket hajón.
Murdra lassan bólintott. Lehetséges.
- És mi volt az első, amit láttam, mikor hazaértem? - mondta Lorn fellángoló haraggal tekintetében. - A csónakom eltűnt! A csónakom, amivel ki szoktam menni a tengerre. A csónak, amivel halászok. A csónak, amivel etettem a családomat! És miért? Mert te olyan kapzsi vagy, hogy képes voltál eladni!
Kapzsi? Murdrának elege lett. Leengedte karjait, de csak hogy csípőre tegye a két öklét.
- Minden pénzt odaadtam Lieselának, amit kaptam a csónakokért. Mindent - még sápot se vettem le! Csak azt tartottam meg, amivel tartozott nekem és még csak kamatot se számítottam fel. Megsajnáltam az asszonyt, mert özvegy lett, mint én.
- Ez nem elég egy új csónakra - sziszegte Lorn.
Murdra tudta, hogy valamit fel kell ajánlania, ha valaha is meg akar szabadulni a fickótól.
- Jól van - mondta. - Odaadom az összes pénzt, amit kaptam a csónakokért. Te pedig visszafizeted a tartozást később, de kamattal.
Lorn megrázta fejét.
- Nem - felelte. - Annyit fogsz adni, amennyi egy új csónakra kell. Az a semmi kis összeg, amit adtál, még arra se elég, hogy egy vitorlás tutajt vegyek belőle.
- Bah! - Murdra kiköpött. - Feleddel!
Hátat fordított Lornnak és bedöcögött a raktár barlangba. Lorn megpróbálta megállítani megragadva a karját, de Murdra kiszabadította magát a markából és tovább ment.
- Meg fogod ezt még bánni! - kiáltotta Lorn az asszony után.
- Tűnj el! - morogta Murdra hátra sem nézve. A háta mögött hallotta, ahogy Lorn léptei alatt megcsikordulnak a kavicsok, s ezt a konyhaajtó hangos csattanása követte.
Egy kicsit várt, mielőtt visszament a konyhába. Lorn nem volt sehol. Kellemetlen csönd telepedett az ivóra. A korsó sör, amit Murdra kikészített a pultra, eltűnt. Ellopta, a kutya! - gondolta Murdra, miközben újra feltámadt benne a vágy, hogy megérintse Belgor lábát. A csiszolt fáért nyúlt, de csak a levegőt markolta. Benézett a pult alá, és egy elfojtott sikolyt hallatott. Eltűnt!

Fordította: Ardea