15. rész: Hitelbe'

A raktár barlang tele volt, az ivó meg üres; nem elhagyatott, de üres.
Rauter az ajtóhoz közeli asztalnál ült a harcos céhből való néhány bajtársával együtt. Diego, aki néhány hetes távollét után visszatért Murdra fogadójába, csatlakozott hozzájuk. Nem volt más vendég, az utazók száma napról napra csökkent. Tán elkél még egy kis ital - gondolta Murdra bosszúsan, miközben mogorván bámult a férfiakra, akik az utóbbi néhány órában a háborúról beszélgettek anélkül, hogy egy falatot is ettek volna, és mindössze egy korty sört kértek.
Rauter végre felemelte kezét.
- Hé, Murdra - kiáltott - Hozz ide még egy kört a sörből!
Épp időbe' - gondolta Murdra és megtöltötte a korsókat, melyeket már kikészített a pultra. Odasietett a férfiakhoz és felszolgálta a mézsört.
- Akkor eltúloznánk a dolgokat - felelte Diego. - Figyelmeztettem Ethornt. Tudni fogja, hogyan védje meg a várost.
- Maradnod kellett volna, hogy segíts - mondta Rauter.
- Egyszál magamban a csónakommal a myrtanai flotta ellen? - Diego elnéző mosolyt villantott Rauterre. - Az semmire sem lett volna jó. Más terveim vannak.
- Miféle tervek?
- Távolról figyelem az Argaanban zajló eseményeket - válaszolta Diego. - Ritka árukat csempészek a myrtanaiakon keresztül. Sokkal többet tehet az ember annál, minthogy az értelmetlen halálba hajózzon.
- Azt tervezed, hogy ellátod a szigetet áruval? - kérdezte Rauter. - Valahol el kell raktároznod az árukat.
Murdra felé bökött fejével.
- Mit szólnál az itteni barátságos fogadósnéhoz?
- Eszedbe ne jusson - sziszegte Murdra lecsapva az utolsó sört az asztalra.
Diego nevetett.
- Ne aggódj Murdra - mondta. - Már megvan a magam raktár barlangja.
Rauter kíváncsian nézett Diegora.
- Átkozott legyek, ha tudtam! Hol?
Diego kacsintott.
- Nem fecsegheted ki, amit nem tudsz.
- Hé! - kiáltott fel Rauter felháborodással a hangjában. - Én megbízható fickó vagyok. Hűséges, igen?
- Még ha kényszerítenek is? - Diego határozottan megrázta fejét.

Murdra eleget hallott. Eltart egy darabig, míg újat kérnek - gondolta és úgy döntött, elmosogatja az edényeket, melyek az utóbbi néhány napban feltornyosultak. A borospince felé indult, ahol megfogta a mosogató teknőt és kicipelte az udvarra. Ott meglátta, amint Liesela a kis fahídon áll a Széthasított Szűz birtokának bejáratánál.
- Mit akarhat? - sziszegte Murdra. Ki nem állhatta Lorn feleségét. Mindég elrángassa Lornt a sörétő'. Nem mintha az a néhány garas, amit itten hagy, sokat számítna. De Lorn most háborúban van. Mit csinál itt Liesela? Nyúzottnak tűnt, s az ember láthatta rajta, hogy fáradt és beteg. Nyilvánvalóan nem tudta eldönteni, hogy bemenjen-e a Széthasított Szűzbe, vagy visszaforduljon. Murdra hirtelen rájött.
Koldulni jött ide, a marha! Murdra megvetően felhorkantott és úgy tett, mintha nem vette volna észre Lieselát. Az üres teknővel a kezében eltrappolt az esővizes hordókhoz, melyeket a csűrben tartott. Murdra egy pillanatra látta, ahogy Lieseal tördeli a kezét, majd eltűnt az épületben. Elment az ökrök mellett, s egészen hátra baktatott, felemelte az elülső hordó fedelét, majd meregetni kezdet a vizet a teknőbe. Már félig volt, amikor Murdra lépteket hallott a háta mögött. Lieseal nem mondott semmit, csak óvatosan megköszörülte a torkát.
- Mit akarsz? - kérdezte Murdra még csak meg sem fordulva.
- A férjeink - kezdte Liesela - néhány hete elmentek.
- Tudom - morogta Murdra tovább meregetve a vizet a teknőbe. - És?
- A készleteink elfogytak, napokkal ezelőtt, és rettentően éhesek vagyunk - siránkozott Liesela. - Ad... adnod kellene nekünk valamit enni!
Ami sok az sok - gondolta Murdra, s belelökte a merőkanalat a hordóba. Van bőr annak a nőnek a képén! Arrébb tolta a teknőt a hordótól és egyenesen Liesela szemébe nézett.
- Kellene? - morogta. - Nekem nem kell semmit csinálnom!
- Kérlek, Murdra. Nem bírjuk tovább elviselni!
- Elég sokáig tartott kimondani, hogy "kérlek"! - sziszegte Murdra. - Mi van a fizetséggel?
- Nincs több aranyunk... Könyörgök neked!
- Feleddel! - Murdra felemelte a nehéz, vízzel teli teknőt. - Ingyé' nincs semmi - morogta félretolva Lieselát, s kiment a csűrből.
Liesela követte őt.
- Semmit sem kell ingyen adnod nekünk - tett hozzá gyorsan.
Murdra felhorkantott, de lelassította lépteit.
- Adunk neked valamit - folytatta Liesela.
Murdra annyira lassan ment már, hogy szinte megállt. Már csak kíváncsiságból is odavetette a kérdést a válla fölött:
- Mit?
Liesela habozott.
- Bármit, amit kérsz.
Bah! Murdra ismét gyorsított léptein. Nincs semmijük, amit megérné eladni, úgyse'! Hacsak... Murdra hirtelen megtorpant, vizet loccsantva ezzel a ruhájára. Pokolba! - gondolta, de ajkain mosoly bujkált. Megfordult és azt mondta:
- A csónakokat.
Liesela rémülten bámult Murdrára.
- A csónakokat? - kérdezett vissza elhaló hangon. - Nem veheted el a csónakokat!
- Miért nem? - kérdezte Murdra. Tetszett neki az ötlet. Mégiscsak megérte beszélgetni kicsit - gondolta. Minden háború véget ér egyszer. Letette a teknőt.
- A csónakok jelentik számunkra a megélhetést - hebegte Liesela. - Nélkülük nem tudunk halászni!
- Azt se tudod, hogy kő halászni - morogta Murdra keresztbe fonva karját mellkasa előtt. - A férjeitek igen, de ők háborúba' vannak!
- És ha visszajönnek?
- A csónakok csak a biztosítékot jelentik - mondta Murdra. - Adok nektek ételt, amennyi kell, hitelbe. Amikor a férjeitek visszajönnek abbó' a borzalmas háborúbó', és visszamennek halászni, majd kifizetik, amivel ti lányok tartoztok nekem. Ha nem, eladom a csónakokat és megtartom a részemet - meg némi kamatot persze. A maradék arany a tiétek lehet. Az adósságotok rendezve lesz és még marad elég arany az ételre.
Liesela a teknőben álló vizet bámulta.
- Nem is tudom - suttogta.
Murdra megvonta vállát.
- Ti éheztek - morogta. - Nem én.
A teknőért nyúlt.
- És annyit adsz, amennyi csak kell? - kérdezte Liesella halkan.
Murdra felegyenesedett otthagyva a teknőt, ahol volt.
- Hitelbe' - mondta, s bólintott. - Lejegyzem, amit elvisztek. Mindent, kivétel nélkül!
Várakozón kinyújtotta kezét. Liesela egy pillanatig habozott, majd kezet fogott Murdrával. Murdra elégedetten felmordult. Otthagyta a teknőt és elvezette Lieselát át az ivón a konyhában lévő hátsó ajtóhoz, majd kinyitotta raktár barlangját. Amikor odaért a pulthoz, magához vette a főkönyvét az írótollal és a tintatartóval.

Amikor Murdra visszatért a konyhába, Diego várta őt.
- Mennem kell - mondta néhány érmét ejtve az asszony tenyerébe.
Murdra megszámolta az aranyat.
- Mit akart? - kérdezte Diego a konyhaajtó felé bökve fejével.
- Ételt - morogta Murdra.
- Adtál neki?
- Igen.
- Ezt örömmel hallom - mondta Diego. - Össze kell tartanotok, ha túl akarjátok élni a háborút.

Murdra bólintott és nézte, amint Diego hamiskás mosollyal ajkán távozik. A főkönyv, amely tartalmazta Liesela ellátmány adósságát már ott volt, ahol lennie kellett: a pult alatt.

Fordította: Ardea